Az én anyaságomat támogató esszenciák…

Az anyaság témakörébe nagyon nehezen megyek bele, mert úgy érzem, hogy mára már nagyon sokan körbejárták ezt a témát. Félreértés ne essen, tényleg kell vele foglalkozni, mert magam is látom, és a saját bőrömön is tapasztalom, hogy ez bizony egy elég ingoványos talaj. De nem minden fekete, vagy fehér. Én viszont nem szeretném itt megváltani a világot, vagy felfedni a mámorító és idilli anyai lét titkait, csak elmondom, hogy nekem mi segített és segít a mai napig, ha már a cseppekről van szó. De a cseppek csak egy bizonyos szegmense annak amivel megtámogatom magam, hogy meglegyen az a bizonyos belső egyensúly. 

Igen, feladja a leckét az ember lányának, sokszor nehéz és kimerítő, de itt is érvényes az örök, nagy igazság… Ha felismertük, hogy valami nehézséget okoz, merjünk segítséget kérni. Mert hiába jutottunk el a felismerésig, ha nem lépünk a tettek mezejére, akkor benne ragadhatunk egy negatív spirálban. És valljuk be őszintén, ez az élet bármely területére igaz, nem kell ehhez anyává válnunk.

Lehet, hogy valakinek csak egy kis csendre, „énidőre” van szüksége, hogy fellélegezhessen, de lehet, hogy valakinek épp ellenkezőleg, egy kis beszélgetés nyújt felüdülést. Akad olyan is, aki sokkal mélyebb poklokat él meg, sajnos neki az “egy kis levegővétel” nem lesz elég, komolyabban kell foglalkozni a dologgal. Én bevallom töredelmesen, hogy folyamatosan segítségül hívom a Bach-cseppeket. Egy korábbi posztban már kifejtettem, hogy a szülőszobára is vittem magammal, és azóta is mindig adódik olyan élethelyzet, ahol segíteni tud.

Nekem a legelején az volt a legnehezebb, hogy egy viszonylag pörgős, aktív életből belecsöppentem egy monoton, lassú és elvárásokkal teli létbe. Pedig mi még gyerekekkel is igyekszünk aktívak lenni, de legyünk őszinték, ez nem mindig jön össze, főleg akkor, ha az egyik gyereked a covid kellős közepén érkezik.

Sokszor nosztalgiáztam, vágyódtam vissza a régi életembe. És nem, ez nem azt jelenti, hogy bármit is megbántam volna, vagy elégedetlen lettem volna az életem alakulásával. Itt jegyezném meg magamnak, és mindenki másnak is, hogy nem kell magyarázkodni az érzéseink miatt. A mélységeket és a magasságokat is ugyanúgy éljük meg, és beszéljünk róla. Szóval, egyszerűen csak azon kaptam magam, hogy mindig olyan dolgokon járt az eszem, hogy mikor tudok ezt, vagy azt újra csinálni, akár a gyerekekkel együtt is. Erre az élethelyzetre nagyon jó a jerikói lonc esszenciája. A múlt virágának is nevezik. Az ember vágyakozik a múlt után, sajnálja azt, ami elmúlt, honvágya van. Egyszerűen nem a jelenben él. Nem veszi tudomásul, hogy a legfontosabb életelvek egyike a folytonos változás. A cseppek segítenek, hogy a jelenre összpontosítsunk, és a múlt emlékeiből erőt nyerjünk, képessé váljunk meglátni a dolgok jó oldalát.

A másik nehézség, amivel gondolom senkit nem lepek meg, a türelmetlenség. Gondolok itt a “Mikor…? Meddig…? Miért most…? kérdésekre. Mindenki helyettesítse be ide azokat a témaköröket, amiket ő próbált meg siettetni, vagy éppen frusztráltnak érezte magát amiatt, hogy mások vonják mindig kérdőre. A türelem virága a nebáncsvirág. Azok számára nyújt segítséget, akik türelmetlenek magukkal és másokkal szemben is, mindent siettetnek és ingerlékenyek a kis dolgok miatt is. Egyébként aktívak és intelligensek, de nagyon kritikusak és impulzívak. A cseppek hatására türelmesek és megértőek leszünk a lassabbakkal szemben. Közreműködővé válunk, megértjük más vérmérsékletű társainkat. Gyengédség és angyali türelem jellemez majd minket.

A legnagyobb segítségre a második gyermekem születése után volt szükség, sajnos sok kihívással kerültem ott szembe. Próbáltam helyt állni, de egyszer csak eljött egy mély pont, amikor már nem ismertem magamra. Minden egyes nap csak azt láttam, hogy egy mókuskerekében vagyok, mindemellett a kialvatlanság és a korábbi időszakot meghatározó stressz sem tett túl jót az idegrendszeremnek. Itt eljutottam már egy olyan pontra, hogy minden mindegy, zombi üzemmódra váltottam. Csináltam a dolgom, bekapcsolt egy automatizmus, de semmiben nem láttam meg a pozitív dolgokat. Azt sem tudtam kifejezetten értékelni, amikor jószándékúan azzal nyugtatgattak, hogy egy év múlva már jobb lesz, két év múlva már emlékezni sem fogok rá… Ugyanis én ezt mind tudtam az agyammal, de abban a pillanatban, amikor valami nehéz, akkor egy egyébként is türelmetlen ember számára nem hoz megnyugvást, hogy már csak 365-öt kell(ene) aludni. Szerencsére észnél voltam annyira, hogy tudjam, ez így nem jó, nem ilyen vagyok és össze kellett kapnom magam. A cseppeken kívül a kineziológusom segítségét is kértem, akinek azóta is hálás vagyok.

A csepp egyébként, ami ebben az élethelyzetben tud segíteni, a vadrózsa esszenciája. Nem meglepő módon, az életkedv virágának is hívják. Azoknak nyújt segítséget, akik érdektelenné, lemondóvá válnak a világ eseményei iránt, átsiklanak az életen, végzik a dolgukat, de nem tesznek különösebb erőfeszítést azért, hogy sorsukat jobbá tegyék. Tompaság, monotónia, kimerültség jellemzi. Az esszencia hatására, a sors akaratát tiszteletben tartó és abban megbízó, minden új helyzethez rugalmasan alkalmazkodni tudó személyiség bontakozik ki. Lassan érezni kezdjük, hogy életerőnk újjászületik. Felszabadulunk, napról napra jobban átjár az életenergia.

Persze mindenkinek más okoz nehézséget, nincsenek kifejezetten “anyaság-cseppek”. Más-más lelkiállapot bújik meg az emberekben, mindenkinél más gombot nyom be az anyaság. Van akinek a monotonitás egyáltalán nem okoz gondot, de mondjuk indokolatlan félelmei támadnak. Vagy lehet, hogy valaki végtelenül türelmes, de nem bír elszakadni a gyerekétől és még sorolhatnánk. Mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk bizonyos helyzetekre. Ezért mondom, hogy ne legyen minden fekete, vagy fehér. Kérjünk segítséget, vagy ha látunk magunk körül segítségre szoruló anyát, apát, testvért, barátot, vagy bárkit, akkor mi is lépjünk oda, és segítsünk egymásnak!

Ha neked is szükséged lenne segítségre, vagy kiszakadnál egy kicsit a mókuskerékből, hogy egy kis időt szentelj magadra, akkor vedd fel velem a kapcsolatot.