A magzatkori stressz hatása

Nemrégiben Kadarkai Endre - Lélekben című podcastjét hallgattam, melyben a születés körüli traumákról volt szó. Kadarkai tartalmait egyébként is előszeretettel fogyasztom, de ez a sorozat különösen közel áll hozzám. Az epizódok elején mindig egy pszichológus járja körbe az éppen aktuális témát, majd következik egy érintett személy is.

Ez jelen esetben is így volt. Nem volt egyszerű meghallgatni, többször visszapörgettem, kattogott az agyam. Azt vettem észre, hogy míg máskor csak úgy hallgatom, teszem közben a dolgom, addig most minden szóval azonosulni tudok, előtörtek emlékek… Mert bizony az egyik gyermekem miatt én is érintett vagyok a témában. A végén még a kommenteket is elolvastam, amit általában nem teszek meg, de most mégis, és szomorúan konstatáltam, hogy vannak emberek, akik teljesen badarságnak gondolják azt, hogy már a fogantatás pillanatától érzékel a magzat, és hatással van rá minden esemény.

Volt olyan is, aki azt írta, hogy minek foglalkozzunk a múlt problémáival, amikor a jelenben is épp elég gondja van az embernek. Hát kérem szépen azért, mert amíg nem sikerül megoldani, feloldani régi traumáinkat, nehézségeinket, addig akárhányszor hasonló élethelyzetbe kerülünk, nem, vagy csak nagyon nehezen tudunk túljutni a problémán. Ha úgy tetszik, az élet folyton próbára tesz minket, hogy lehetőségünk legyen fejlődni, a helyzet megoldásából nyert tanulságaink által.

Már több kutatás is bizonyította, hogy a magzat átveszi az anya érzelmeit. Ha boldog az anya, akkor boldogsághormonban úszik, ha pedig stresszes, akkor ő is részesül a stresszhormonokból. Stressz hatására ugyanis megemelkedik a kortizolszint. Ily módon az anya érzelmi állapota befolyásolja a magzat idegrendszeri fejlődését. Az anyaméhben eltöltött idő alatt minket ért hatásokból lesznek a korai benyomásaink, sejtszintű emlékeink. Mindaz, amit a kismama átél a várandóssága alatt, az rögzül a magzatban és beépül a tudatalattiba.

Hiába nem emlékszünk arra a 9 hónapra az édesanyánk hasában, de előfordulhat, hogy felnőttkorunkban szembesülünk egy problémánkkal, melyet majd ide tudunk visszavezetni. Mert bevallom én sem találkoztam még olyannal, aki azt mesélte volna, hogy “Emlékszem milyen boldog voltam, amikor 20 hetes magzati koromban anya egy koncerten olyan jól érezte magát, hogy én csak úgy szörföztem a boldogság hullámain”, de olyannal már igen, aki úgy érezte, hogy senkinek sem kell, nem tudott tartós kapcsolatokat kialakítani, mert mint kiderült, az édesanyja először meg szerette volna szakítani a terhességet. Szóval minden, mindennel összefügg, hiszen a magzatkori stressz hatással van a korai kötődésre, amely minden későbbi kapcsolatunk alapmintázata.

Persze egy terhesség alapból jár egy bizonyos izgalommal, de nem mindegy, hogy milyen mennyiségű stressz éri az anyát, és ezáltal a babát. És igen, a stresszt természetesen nem mi választjuk, itt nem arra gondolok, hogy valaki egy kicsit jobban aggódik azért, hogy minden rendben lesz e a szülés körül, illetve a babával. A fokozott stressz főként rajtunk kívülálló okok miatt alakul ki. Lehet, hogy valakivel történik egy tragikus esemény, ami miatt kibillen az egyensúlyából, és valljuk be, akkor már nem tudjuk szabályozni, hogy mennyire vagyunk feszültek, az zsigerből jön.

Szerencsések vagyunk, hogy manapság már számtalan módszer áll a rendelkezésünkre, melyekkel ezeket a traumákat orvosolni tudjuk. Legyen szó pszichológusról, kineziológusról, bármilyen segítőről, mindenki találja meg az ő hitrendszeréhez és elveihez legjobban passzoló alternatívát. Nagyon sokat tudunk tenni magunkért, és gyermekünkért is, ha segítséget kérünk, amennyiben hasonló cipőben járunk. Nem kell ostorozni magunkat, ha nem tudtuk teljes nyugalommal és harmóniával végigvinni a terhességünket, de tenni tudunk azért, hogy oldani tudjuk a negatív hatások okozta érzelmi blokkokat.