Az egyetlen állandó dolog, a változás
Az egyetlen biztos dolog az életünkben a változás, és bizony el kell fogadnunk, hogy nem mindig megy könnyen. Úgy is mondhatnám, hogy egyszer fent, egyszer lent. Én egyébként is hiszek abban, hogy minden rossz után, valami jó jön, és ez általában be is szokott bizonyosodni, de természetesen attól még lehet bennünk nem kevés félelem és bizonytalanság. Persze vannak olyanok, akik könnyebben veszik az akadályokat, de akadnak olyanok is, akiket rendesen kibillent az egyensúlyából.
Szerencsére van egy esszencia, ami segíteni tud nekünk a nagy újrakezdési fázisok idején is, ez pedig nem más, mint a dió. Az újraszületés virágának is hívják. Nagy életváltozások idején nyújt segítséget, legyen szó a pubertásról, egy új iskoláról, új munkahelyről, de akár egy szerettünk elvesztése is ide sorolható.
Az új dolgok mindig kicsit félelmetesen hatnak, hiszen még nem ismerjük, nem tudjuk hogyan alakul majd a sorsunk, csak bízni tudunk a legjobbakban. Ha mindig és minden iránt nyitott személyiséggé válunk, akkor előítéletek és félelem nélkül tudjuk fogadni a velünk történő eseményeket. Hasznos lehet az is, ha megfogalmazunk magunknak célokat, de az odáig vezető utat nem kell kőbe vésnünk, legyünk rugalmasak, hiszen nem mindig a legrövidebb és legegyszerűbb úton valósulnak meg az álmaink. És nem szégyen az újratervezés sem. Sőt!
Lassan már egy éve történt, hogy egy nagyon kedves barát jött el hozzám cseppekért. Nagyon régóta "ajánlgattam" magam, vagy akár más segítőket is neki, de akkor még nem volt kész szembenézni a problémáival. Kívülállóként hiába látunk rá mások problémáira sokkal hamarabb, a segítséget nem szabad erőltetni. Meg ugyebár van az a mondás, mely szerint csak azon lehet segíteni, aki hagyja.
Szerencsére nála is eljött az idő és látszott rajta a szándék is a változásra. Ehhez mondjuk nagyban hozzájárult az is, hogy addigra már testi szinten is jelentkeztek a problémái, hol a lába fájt, hol a füle... Ki hallott már ilyet? Lehet, hogy tényleg minden lelki eredetű? 😊
Szóval kicsit bicegve, kissé süketen megérkezett, leült, kitettem elé a kártyákat, ő valasztott, majd a kártyák megfordítása után kitört belőle a sírás és dőltek belőle a szavak. Én pedig ennek mérhetetlenül örültem, mert végre megnyílt. Olyan őszintén beszélt a nehézségeiről, mint addig még soha, pedig jópár éve ismerjük már egymást és megannyi baráti sörözés közben traktáltam a tanácsaimmal.
De szerintem a végső elhatározásban a döntő szempont egy tragikus esemény volt, egy szeretett családtag elvesztése. Az addigi párkapcsolati nehézségeit is egyértelműen vissza lehetett vezetni a családi sémákra. Az ő útját leginkább az nehezítette, hogy irreális elvárásokat állított néhány dologgal szemben. Nem feltétlenül rossz, ha él a fejünkben egy kép, hogy mit is szeretnénk, de nem árt a realitások talaján maradni. Illetve meg kell tanulnunk az elengedést is. Fel kell ismernünk, hogy ami már nem szolgálja a fejlődésünket, és csak bánatot okoz, azt jobb, ha elengedjük. Ha leszámolunk a veszteségeinkkel és megszabadítjuk szívünket a szomorúságtól és a megrázkódtatástól, akkor nyitott szívvel tudjuk fogadni az új dolgokat az életünkben.
Nála ez be is bizonyosodott, mert az élete szinte 180 fokos fordulatot vett. Egyébként végül az ő keverékébe is belekerült az említett dió esszencia is. És biztos, hogy ebben az új, boldog életszakaszban is várnak még rá nehézségek, de azt, amit eddig megtanult már senki nem veheti el tőle. És persze az is előfordulhat, hogy egyszer majd újra kopogtat az ajtón cseppekért, hiszen tudja, hogy mindenre van megoldás.
