Az ellentétek vonzzák egymást?

„Az ellentétek vonzzák egymást” – szoktuk ezt oly sokszor hallani, de vajon tényleg így van? Sokszor egy-egy ilyen ellentéten alapuló kapcsolatban azzal szokták nyugtatgatni magukat a felek, hogy hát kiegészítik egymást. De ez nem teljesen így van. Már a pszichológia is bebizonyította, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Például egy kapcsolat, legyen szó párkapcsolatról, vagy baráti kapcsolatról, akkor működik jól, ha vannak a szereplők között hasonlóságok. És itt most nem arra kell gondolni, hogy semmi különbözőség nem lehet, és mindenki ugyanazt érzi, gondolja, és cselekszi, de nagy vonalakban, alapvető értékrendben, habitusban, és érdeklődésben a hasonszőrű emberek értik meg egymást a legjobban.

Ha csak a barátságokat nézzük, a szociálpszichológusok szerint a barátság kialakulásának három feltétele van. Az első, hogy azt az embert kedveljük meg, akiben látjuk a hajlandóságot, hogy kedvelni fog bennünket. Másodszor, a korábban már említett közös értékrendszer, illetve a harmadik, hogy akinek a képességei és igényei kiegészítik a sajátjainkat. Ezek leginkább a felnőtt barátságokra jellemzők, de azért már gyerekkorban is megfigyelhetjük, hogy ki kihez közeledik, vagy éppen tartja távol magát például egy óvodai csoporton belül. Egy introvertáltabb, visszafogottabb gyerek kis valószínűséggel fogja keresni a folyton középpontban lévő, hangoskodó, impulzív gyerek társaságát, hiszen egész egyszerűen nem érzi jól magát abban a közegben. De természetesen ez fordítva igaz.

Azt is tudjuk, hogy a hasonló a hasonlót vonzza alapon, az értékrendszer mellett az is mérvadó, hogy milyen lelki sérüléseink, traumáink vannak. Ha hasonló sebeket szereztünk, akkor az már egy alapvető kapcsolódási pont, hiszen fél szavakból is megértjük egymást. Viszont ha foglalkozunk ezen sebeink begyógyításával, már pedig ez mindenképp fontos kellene, hogy legyen, akkor megtörténhet az, hogy amíg az egyikünk túl tud jutni egy nehézségen, meg tudja fejlődni, és tovább tud lépni, ellenben a másik fél még nem, akkor “elrezeghetünk” egymás mellett. Hiszen egy kapcsolat dinamikája az, hogy mindig valaki egy kicsit előrébb tart, vagyis húzóerő, és a másik fél ezt megugorja és együtt haladnak tovább. De ezt ne úgy képzeljük el, hogy van egy falkavezér, és a gyengébb folyton lohol utána. Nincs gyengébb, vagy erősebb, hiszen mindenkinek más az erőssége, mindenki máshogy közelíti meg a nehézségeket, és ez mindig adott szituációtól, élethelyzettől függ.

Ha áttérünk egy kicsit a párkapcsolatokra, ahol szintén ugyanez a dinamika figyelhető meg, akkor sokszor látjuk azt, hogy ami hajdanán működött, vagy jól indult, az később elromlik, vagyis igazából csak átalakul. Valaki rájön, hogy mást akar, máshogy gondolkodik már, és megtörténik a fent említett szétrezgés. Ehhez nem kell feltétlenül rossz dolognak történnie. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy valamelyiküknél egy komolyabb személyiségfejlődés történt, elindult egy önismereti úton, mely sok tekintetben formálta.

Pont nem olyan régen hallottam egy régi ismerőstől, hogy elvált, és az önfejlesztő köröket okolta, ahova a korábbi felesége járt, mert állítólag teletömték a fejét mindenféle zagyvasággal, és 40 éves korára elment az esze… Valóban? Nem csak arról van szó, hogy a korábbi hasonlóságokból, már nem fenntartható különbözőségek lettek? Ebben nem igazán tudtunk egyet érteni, de persze látom, hogy könnyebb így túljutni a dolgokon. Ez is egy folyamat része.

Tehát láthatjuk, hogy az ellentétek vonzása nem feltétlenül kifizetődő hosszú távon, de persze azért némely kivétel erősíti a szabályt. Ha jó dinamikában működik egy kapcsolat, és együtt tudunk fejlődni, akkor egy biztos és szilárd alapokon nyugvó barátság, vagy házasság tud kialakulni.